Ma azzal az elhatározással ébredtem, hogy ez a nap is csak olyan, mint a többi, semmit nem jelent egy dátum, de nem tudom meggyőzni magam. Ma lettem 40 éves.

A Bak jegyű emberekről azt olvastam valahol, hogy koravének, de egy idő után nem öregszenek. Az állítás első felét már megéltem, tudom jól, mit jelent. De mégis, mikor fog életbe lépni végre az állítás második fele?!
Pár napja egy kedves (férfi-) ismerősömnek panaszkodtam arról, mennyire megvisel az öregedés gondolata, mire ő kifakadt: "mit akarsz, gyönyörű vagy!". Az illető 73 éves. Lehet, hogy neki már mindenki gyönyörű.

A családi legendárium része a történet, anyukám meséli el minden egyes szülinapomon, hogy farfekvéssel jöttem a világra, a szülészorvos szerint csak azért, hogy az arcomat megkíméljem. Még azt is hozzátette, hogy nyilván egész életemben törekedni fogok arra, hogy vigyázzak rá.

Nos, tény az, hogy amikor 30 éves lettem két dolgot elhatároztam: 1. a legjobb krémeket fogom használni (a lehetőségeimhez képest), 2. elmegyek mammográfiára.
Mindkettőt beváltottam, bár a másodiknak semmi értelme nem volt, szó szerint úgy fogadtak a rendelőben: maga meg mit keres itt ennyi évesen? (Megjegyzem, akkor az összes női magazin attól volt hangos, hogy 30 fölött rendszeres mammográfiai szűrés javasolt.)

Vichy-vel kezdtem. Annál alább soha nem adtam. És hát valóban: ez lett a gyengém (az egyik.) Nekem eladhatóak a legújabb, forradalminak ígért ránctalanító készítmények, eszközök. Most olyan krémet használok, aminek az áll a leírásában, hogy megtanítja úgy működni a sejteket, ahogy egykor működtek, tehát sejt szintjén fejtik ki jótékony hatásukat az öregedéssel szemben. Nekem ezt simán el lehet adni. És: jobban érzem magam tőle. A zöld teára csak azért szoktam rá, mert állítólag lassítja az öregedést. Bár most már annyira szenvedélyemmé vált, hogy nem tudok elképzelni egy napot legalább egy csésze nélkül, de a szenvedély nem az íze miatt indult. Tisztán csak számításból.

Manapság már nem megyek bele a zsákutcába, hogy feldobom a labdát, a "miért, mit gondolsz hány éves vagyok?" szokásos kérdésével. Csak kétszer tettem meg ezidáig, 32 éves koromban. Az első "tesztalany" gondolkodás nélkül rávágta: 32. A második azt válaszolta: úgy 38. Vicces, de az első válasz sokkal érzékenyebben érintett. A másodikat el tudtam hessegetni magamtól azzal, hogy ez az ember vak. Ekkorát tévedni! Na de a pontos saccolás: az milyen döbbenet volt.

Szerettem harmincas lenni. A legjobb évek, tényleg. Legalábbis az első fele. Aztán a harminchatodiknál arra gondoltam, tessék, most már közelebb vagyok a negyvenhez, mint a harminchoz. Erre mondta egy kedves ismerősöm akkor: ugyan, fogalmazz inkább úgy, hogy közelebb vagy a harminchoz, mint az ötvenhez!
Akkor most mit mondjak?!
 

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.