Gyermekeimnek mindenre van magyarázata. Bár nemrégiben arra panaszkodtam, hogy a fiúk nem kommunikálnak úgy, ahogyan én azt szeretném (kispasik_2), néha rendkívül jól vág az eszük és persze a nyelvük. Kisebbik fiam különösen jól kommunikál, ha "igazságtalanság" éri. Már 5-6 éves korában megfigyeltem, milyen érzéke van a szavakkal való játékhoz, a szavak kiforgatásához. (Csak egy példa: kb. hat éves lehetett, kipakolt az étkezőasztalra egy társasjátékot, és elkezdett egyedül társasozni. Kérdezem tőle: Pisti, kivel játszol? Erre ő: Az ellen-velemmel. - Azaz, ő maga volt saját ellenfele. Magyar szakosként és nyelvtanárként is mondom, ez a legjobb szójáték, amit valaha hallottam. Még magyarul tanuló, német anyanyelvű ismerősöm "mellbimbóleves" elszólását is túlszárnyalja. Az illető persze a kelbimbólevesre gondolt... )

Szóval néha jó kis dialógusok futnak le közöttünk és bár a beszélgetés tárgya miatt néha robbanni tudnék, a mód, ahogyan a gyerek ennek élét veszi, belül megmosolyogtat. Mint ma is:

Kérem Pistit, hogy pakoljuk el az immár megbecsülhetetlen számú szanaszét heverő Lego-t a szőnyegről. Ragaszkodnék a heti egy alapos porszívózáshoz, amit Pisti felépített mini-városa a szoba közepén immár második hete módszeresen megakadályoz:

Én: - Pisti, ez a szoba katasztrofális. Pakoljunk el!
Ő: - Nem lehet, világvégét játszom!
Én: - Jó, de a szobában már mindenhol vastag por ül.
Ő: - Nem anya, ott én ülök mindenhol.

Hát így. Később újra próbálkozom. A végén (majdnem) mindig a porszívó nyer, még ha szabad szemmel alig látható Lego alkatrészek (kedvencem a sebváltó: mintás szőnyegen szinte felismerhetetlen) áldozatul is esnek a művelet során.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.