Üdítő élmény számomra megtapasztalni, hogy a fiaim mennyire másképp látnak dolgokat, mint én. Máshogy is megfogalmazhatom: gyerekeim nem kisfiúk, nem is nagyfiúk, leginkább azt mondanám: kis pasik.

Nem hinném, hogy a férjemen kívül más hímnemű is olvassa ezt a blogot, ennek ellenére (vagy inkább: éppen ezért...) gyorsan leszögezem, itt most nem a férfinem szapulása következik, tiszteljük, szeretjük őket, de nem lehet nem észrevenni, hogy gondolkodásuk mennyire eltér a miénktől, és számomra rendkívül szórakoztató, ahogy ezek a gondolkodásbeli eltérések már kisgyermek (és főleg: kiskamasz) korban kiütköznek. Az alábbiakban próbálom összegyűjteni pár pontban, milyen konkrét jegyekre gondolok. Bár a másik oldalt, a lányos anya oldalát sajnos nincs lehetőségem testközelből megtapasztalni,  de meggyőződésem, hogy a nemi jegyek ott is kezdettől fogva megmutatkoznak, és mint szülő, ezt kötelesek vagyunk észrevenni, sőt, figyelembe is venni. Szívesen veszek bármilyen hozzászólást ezen szubjektív megfigyelésekhez, mind lányos, mind fiús, mind vegyes anyukáktól.

1. Érzelmek

Soha nem mondtam egyik fiamnak sem olyan sztereotípiákat, hogy sírni lányos dolog, vagy hogy "ezt neked ki kell bírnod, egy férfi nem viselkedik így" stb.  és nem akadályoztam meg őket abban, hogy érzelmeiknek hangot adjanak. Mégis azt kell látnom, hogy már most erősen próbálják leplezni, mit éreznek. Igaz, nehéz életkorba érkeztünk, látom, mennyire igyekeznek leválni rólunk és meghúzni a határokat, de egy éve / fél éve még meg lehetett puszilgatni őket, a kisebbik (11) az ölünkbe is ült, mára ez az érzelmek felesleges és dedós megnyilvánulásának számít a szemükben, és mint ilyen, messzire elkerülendő. Vérző testrészeken, esések és egyéb események után, szintén nem sírunk, a fájdalom is túl érzelmes dolog.

2. Öltözködés

Na igen, kényes ponthoz érkeztünk. Már egy ideje nem engedik, hogy a ruháikat előre kikészítsem, ami részben jó is, mert ez is az önállóság része, de az mégis furcsa, hogy a hétvégén a szekrénybe elpakolt tiszta zoknikból és egyéb alsóneműkből alig fogy egy hét alatt valami. Az öltözködésben egyfajta "nagyvonalú igénytelenség" kezdi felütni a fejét, amivel mintha azt mutatnák, hogy az életben ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak. A tisztálkodás is csak egy hétköznapi, földhözragadt muszáj-cselekedet, ami kiszakítja őket a magasabbrendű tevékenységek szférájából. Megcsinálják, de csak anyu miatt. Nagyobbik fiam tavaly nyáron cserkésztáborba ment. Egyik meghatározó élménye az volt, hogy a 10 nap alatt csak kétszer fürdött, mert akkor mentek strandra.

3. Bütykölés / barkácsolás

Ez nagyon tetszik bennük. Bármiből tudnak játékot csinálni, mi több nem egyszerűen játékot: projektet. Amikor építkeztünk, ők is építettek az udvaron egy kis házat. Ha papír kerül a kezükbe, képesek ötven origami-békát meghajtogatni (ezen belül méretben az 5 centistől a harminc centisig), mert az kell a játékhoz. Készítettek már térbeli rajzot, írtak forgatókönyvet, képregényt - maguk ragasztott könyvbe -, rajzoltak ketten fal nagyságú posztert és sorolhatnám. Persze a romok eltakarítása  már túl aprólékos, méltatlan feladat, nincs relációban az alkotó munkával, amely során keletkezik.

Az alkotás a férfiak luxusa. A többi csak részletkérédés és csak a nők szemében fontos.

(Folyt. köv.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.